Mindent (a tepsibe) bele! 

A kekszek, torták, krémesek, kuglófok, piték és további gyönyörűségek között olyan kis fapadosnak tűnhetnek az egyszerűen csak „kevert” tésztásnak hívott sütemények, pedig ezek a nyári szezon igazi sztárjai, és hogy egészen pontosak legyünk, éppen azért akkora sztárok, mert egyáltalán nincs szezonjuk.

Mégis, talán nyáron készítjük őket a leggyakrabban, hiszen több olyan feltételnek is megfelelnek, amik miatt jó választások lehetnek. Vegyük ezeket sorra!

Itt megpihenhetnek a puha gyümölcsök! 

A kevert tésztás sütik felépítése pofonegyszerű: piskótaszerű tésztába potyogtatott gyümölcsök, tepsiben megsütve. Az édes piskóta remek kiindulópont, hiszen éppolyan jól megágyaznak a frissítő, savanykás nyári gyümölcsöknek (eper, ribizli, áfonya), mint a lében dúskáló, puhára érett sárgabaracknak vagy épp az őszt köszöntő szilvának. Mivel a gyümölcsök igen jól kiegészítik egymást is, így bátran készíthetünk olyan kevert sütit is, ami egyszerre többféle gyümölcsöt vonultat fel. Ezeknek a sütiknek senki nem tud ellenállni, úgyhogy semmi kétség nincs afelől, hogy a piacon mosolygó málnaszemektől a nagymama kertjében termett barackig mindent sorra vehetünk idővel! 

Csak felszeletelem, és már indulok is! 

A szendvicsek mellett (előtt, után) nincs annál kellemesebb meglepetés, mint amikor az útra csomagolt elemózsiában gyümölcsös sütire bukkanunk. Ha csomagolásról van szó, olyasmit keresünk, amihez nem kell evőeszköz, ami nem igényel hűtést, és ami tartja a formáját (és ízét) akkor is, ha órákon át baktatunk vele a nyári kánikulában vagy az erdő rögös talaján. A krémesek, a csokibevonatos sütik, vagy az inkább tányérról, villával fogyasztott piték azonnal kiesnek a sorból, egy takaros kockákra vágott egyszerű kevert sütemény azonban itt érvényesülhet igazán! A nap végén akkor is jól esik, ha az út során kicsit formátlanná vált, vagy épp felmelegedett a táskában, az ízélményen ugyanis egyik sem változtat! 

Kezdő vagy a sütésben? Nem gond! 

Míg a klasszikus piskóta olyan, mint egy kényes királykisasszony, akinek szobahőmérsékletű tojás kell, szilárdra felvert hab, érzékeny tűpróba, és sütőajtó-nyitogatási tilalom, addig a kevert sütikhez semmi más nem kell, mint egy tál, egy fakanál, és egy sütőpapírral bélelt tepsi. Elronthatatlan egyszerűsége a nevében rejlik: a hozzávalókat egyszerűen csak összeKEVERJÜK a megfelelő sorrendben, és már süthetjük is! Kiváló választás tehát egy ilyen sütemény akkor, ha a süteménykészítés művészetével még csak most kezdünk ismerkedni. Mivel ezeknél nem elsődleges a patikamérlegen számolt alapanyag, több mozgásterünk van arra is, hogy a recepten az otthon található hozzávalók függvényében esetleg változtassunk. Nincs otthon joghurt, csak kefir? Fehérliszt helyett inkább rozsos? Több lett a gyümölcs? Oda se neki! Ha szeretettel készül, az eredmény tökéletes lesz!

Süti 30 perc alatt? Kihívás elfogadva! 

Oké, elnyelnek mindenféle gyümölcsöket, mindenki szereti őket, egyszerű őket elkészíteni és kirándulni is magunkkal vihetjük, de a kevert sütik legnagyszerűbb tulajdonsága mégsem ez, hanem az, hogy hihetetlenül gyorsan elkészülnek. A legtöbb gyakorló sütisütő tarsolyában van egy alaprecept, amit csak előkap, és csukott szemmel is puha, gyümölcsös sütit varázsol belőle maximum 30 perc alatt. Így több időt szánhat a családra, az unokákra, vagy épp a kirándulás megtervezésére, és az sem utolsó szempont, hogy a legnagyobb kánikulában nem kell túl hosszú sütési idővel számolni, ami alatt csak tovább hevül a lakás. 

Mire idáig jutottál az olvasásban, biztos vagyok benne, hogy gondolatban már az otthon fellelhető gyümölcsök, liszt és joghurt körül sürgölődsz, úgyhogy nem is csigázlak tovább: az alábbiakban megtalálod kedvenc kevert tésztás süteményeimet, melyeknek máris nekiállhatsz! 

Elküldöm

Iratkozzon fel hírlevelünkre a legfrissebb tartalmakért!

Csatlakozzon közösségünkhöz
és kövessen minket más csatornákon is!

Süti beállítások