
-
Elkészítési idő: 60 perc + 180 perc hűtés = 240 perc
-
18x28cm-es tepsihez
-
Nehézségi fok: 2/5
-
Nyomtatás
Áfonyás álomsüti
Hozzávalók
Elkészítés
Nem csak a színe, az íze is csodás!
1. lépés
A piskótához a puha vajat robotgép segítségével habosra keverjük a porcukorral és a finomra reszelt citromhéjjal. A tojásokat elhabarjuk, és több részletben, állandó keverés mellett a vajas krémhez adjuk. Amikor az összes tojás elkeveredett, beleszitáljuk a lisztet. Simára keverjük, majd egy sütőpapírral bélelt gáztepsire simítjuk. 180 fokra előmelegített sütőben, kb. 15 perc alatt készre sütjük a vajas piskótalapot.
2. lépés
Amíg sül a piskóta, elkészítjük a krémet. Ehhez az áfonyát és a cukrot egy kis lábasban összeforraljuk, hagyjuk főni kb. 5 percig. Közben a zselatinlapokat hideg vízbe áztatjuk. Az áfonyaszószt simára turmuxoljuk, visszatesszük a lángra, és feloldjuk benne a kicsavart zselatinlapokat. Ezzel már nem kell tovább főzni, levehetjük a tűzhelyről.
3. lépés
A gyümölcspürét simára keverjük a mascarponéval, majd beleforgatjuk a közepesen kemény habbá vert tejszínt is.
4. lépés
A megsült piskótát hagyjuk kihűlni, majd keresztben két részre vágjuk. Egy sütőpapírral bélelt (így könnyebb lesz kiemelni), kisebb méretű tepsi aljába fektetjük az egyik lapot. Elsimítjuk rajta a krém háromnegyed részét, ezután óvatosan réhelyezzük a másik lapot, és mehet rá a maradék krém is. A süteményt hűtőben hagyjuk teljesen megdermedni szeletelés előtt. A kockákat díszíthetjük friss áfonyaszemekkel.
Tipp
Ha szereted a nagyon áfonyás süteményeket, próbáld ki a szintén hihetetlen színű áfonyás kockát is!