
-
Elkészítési idő: 60 perc
-
1 tekercshez
-
Nehézségi fok: 2/5
-
Nyomtatás
Citromkrémes-mákos tekercs
Hozzávalók
Elkészítés
A piskóta kizárólag tojásfehérjéből készül, a citromkrém pedig egyszerűen remekül megy a mákhoz.
1. lépés
Egy lábasban megolvasztjuk a vajat, hozzáadjuk az elhabart tojásokat, a cukrot, a citromok finomra reszelt héját és levét. Alacsony lángon, állandó kevergetés mellett krém sűrűségűre főzzük. Ha elkészült, átszedjük egy tálba és félretesszük hűlni.
2. lépés
Megsütjük a fehér piskótát. A tojásfehérjéket egy kevés porcukorral elkezdjük felverni, majd fokozatosan hozzáadjuk a többi cukrot is. A kemény habba szitáljuk a sütőporral és a mákkal vegyített lisztet. Spatula segítségével alaposan összeforgatjuk. Sütőpapírral bélelt tepsibe simítjuk, és 180 fokra előmelegített sütőben, 18-20 perc alatt készre sütjük.
3. lépés
Ahogy elkészült a piskóta, lehúzzuk róla a sütőpapírt, majd tiszta konyharuhába vagy sütőpapírba csavarjuk, így hagyjuk teljesen kihűlni.
4. lépés
A kihűlt piskótát kitekerjük, megkenjük a citromkrémmel, és visszatekerjük.
5. lépés
Hűtőben pihentetjük néhány órán át szeletelés előtt.
Tipp
Ha tetszik a fehér piskóta receptje, próbáld ki a csodás madártejszeletet is!