Jetty-torta

Hozzávalók

Elkészítés

Nagyi Titka Búzarétesliszt, torta, torta recept,

Egyszerű és nagyon finom torta, aminek az elkészítésébe akár a gyerekeket is bevonhatjuk.

1. lépés
Először a piskótát készítjük el. Ehhez a puha vajat habosra keverjük a porcukorral és a vaníliakivonattal, majd egyesével hozzáadjuk a tojásokat. Alaposan felhabosítjuk. Beleforgatjuk a sütőporos lisztet, végül sütőpapírral bélelt nagy sütőlemezre simítjuk. 160 fokra előmelegített sütőben 15 perc alatt megsütjük. Az elkészült piskótát hagyjuk kihűlni, ezután kivágjuk belőle a torta alapját, ez lehet kerek, de szögletes is.

2. lépés
A kivágott alapot a forma aljába helyezzük, a maradék tésztát pedig összemorzsoljuk.
A diót durvára aprítjuk. A mazsolát felfőzzük a rummal vagy a narancslével, hogy megpuhuljon, de még maradjon rajta egy kevés folyadék.

3. lépés
A töltelékhez összekeverjük a vajat a kakaóval, majd mehet bele a dió, a mazsola és a finomra reszelt narancshéj, az összemorzsolt piskóta, végül a lekvár is. Utóbbi mennyisége változhat, a lényeg, hogy viszonylag szilárd masszát kapjunk, de számoljunk azzal is, hogy a vaj még vissza fog dermedni.

4. lépés
A piskótalapot vékonyan megkenjük egy kevés lekvárral, majd elegyengetjük rajta a kakaós masszát. Hűtőben pihentetjük legalább 6 órán át, de legjobb egy egész éjszakára betenni.

5. lépés
A tortakarikát leválasztjuk a megdermedt süteményről, és leöntjük a vajjal összeolvasztott étcsokoládéval. Magvakkal, aszalt gyümölcsökkel díszítjük.



Tipp

A süteményt akár őzgerincformában is elkészíthetjük, vagy készülhet belőle mini torta is, ha kisebb formákba adagoljuk. Ha szívesen kísérletezel házi készítésű tortákkal, érdemes elkészíteni a Viktória-tortát és a Guinness-tortát is.

Ha tetszett a recept, ossza meg másokkal is!

Elküldöm

Iratkozzon fel hírlevelünkre a legfrissebb tartalmakért!

Csatlakozzon közösségünkhöz
és kövessen minket más csatornákon is!