
-
Elkészítési idő: 70 perc
-
kb. 60 db-hoz
-
Nehézségi fok: 3/5
-
Nyomtatás
Lekváros minipiték
Hozzávalók
Elkészítés
Előre elkészíthető, vendégváró sütemény akár húsvétra is.
1. lépés
A tésztához érdemes késes robotgépet használni, ami gyorsan elvégzi helyettünk a munkát. A süteménylisztet, a sütőport, a porcukrot, a kockázott vajat, a tojást és vaníliarúd kikapart magjait a késes robotgép táljába tesszük, és addig dolgoztatjuk, amíg morzsás állagú lesz a tészta. Ekkor adjuk hozzá a kevés hideg vizet. Tovább gyúrjuk, amíg szépen összeáll gombóccá. (Robotgép nélkül: az ujjbegyeinkkel morzsoljuk össze a hozzávalókat, majd dolgozzuk simára.) A tésztagombócot műanyag fóliába csomagolva 1 órára hűtőbe tesszük.
2. lépés
A visszahűlt tésztát 2 mm vastagságúra nyújtjuk, és sima vagy cakkos szélű szaggatóval köröket vágunk ki belőle. A korongok felét vékonyan megkenjük a szétválasztott tojás fehérjével, majd mindegyik közepére kanalazunk egy kevés lekvárt. A körök másik felének a közepére kereszt alakú vágást ejtünk. Mindegyik lekváros lapra illesztünk egy vágottat, és egy kisebb pohár segítségével kissé lenyomjuk a tetejét. A pitéinket sütőpapírral bélelt tepsire sorakoztatjuk, és mindegyiket megkenjük az elhabart tojássárgájával.
3. lépés
180 fokra előmelegített sütőben kb. 15 perc alatt készre sütjük. (Légkeveréses sütőben 160 fokon kb. 12 percig sütjük.)
Tipp
Lekvár helyett megtölthetjük főzött citrom- vagy vaníliakrémmel is, és a tésztát is variálhatjuk: a liszt egy részét kakaóporra, darált dióra vagy darált mandulára cserélhetjük. Készíthetünk nagyobb pitét is csokikrémmel töltve és nagyon finom a diós körtés pite is.