
-
Elkészítési idő: 100 perc
-
20 cm átmérőjű tortához
-
Nehézségi fok: 3/5
-
Nyomtatás
Stefánia-torta
Hozzávalók
Elkészítés
A Stefánia hercegnőről elnevezett torta az egyik legfinomabb csokitorta. Hasonló, de mégis más, mint a dobostorta.
1. lépés
A piskótához először szétválasztjuk a tojásokat. A fehérjékből a porcukor felével kemény habot verünk. Amikor kész, a maradék porcukorral kikeverjük a sárgájákat is, egészen addig, míg kifehéredik. Ekkor hozzácsurgatjuk az olvasztott, de már nem meleg vajat, és elkeverjük benne. Beleszitáljuk a lisztet, ezzel is csomómentesre dolgozzuk. Végül több részletben, nagy mozdulatokkal beleforgatjuk a fehérjehabot.
2. lépés
Itt jön egy kis csavar. Ugyanis, ha elég nagy a sütőnk, és rendelkezik légkeveréses funkcióval, egyszerre is ki tudjuk sütni a 6 db lapot. Ha nem az, akkor előkészítjük, és egymás után tesszük a sütőbe. Érdemes akkora tepsiket választanunk, amin elfér 2 db 20 cm-es átmérőjű kör. Egy sütőpapírra tortakarika segítségével felrajzoljuk a köröket, majd egy spatula vagy kanál segítségével rásimítjuk a piskóta tésztáját vékony rétegben. (Én ételfesték filccel rajzoltam, de alkoholossal is lehet, csak akkor fordítsuk meg a sütőpapírt, nehogy beszívja a tészta.)
175 fokra előmelegített (lehetőség szerint légkeveréssel) sütőben 10–12 perc alatt megsütjük a lapokat. (Ha nincs légkeveréses funkció, akkor 190 fokon 12 percig sütjük. ) A lapokról még langyosan leválasztjuk a sütőpapírt, és konyharuhába hajtjuk, hogy ne száradjanak ki. Közé tehetjük a sütéshez használt papírokat, így biztos nem ragadnak össze.
3. lépés
Elkészítjük a krémet. Először az étcsokoládét apró darabokra törjük, és vízgőz fölött vagy mikróban (alacsony hőfokon) megolvasztjuk, majd félretesszük hűlni. Ezt követően a hat tojást egy fém- vagy üvegtálba ütjük, és hozzákeverjük a porcukor felét. Egy kisebb lábasban – amire rá tudjuk tenni a tálunkat – vizet forralunk. Ha forr, ráhelyezzük a tojásos tálat, és folyamatos keverés mellett kb. 80 fokosra melegítjük a tojást. Ha beledugjuk a kisujjunkat, már elég forrónak érezzük, de vigyázzunk, nehogy megfőjön. (Így már nyugodtan fogyasztható a hőkezelt tojás.) A tál alját gyorsan megtöröljük egy konyharuhával, majd a pultra áttéve kézi mixer segítségével felverjük. Egészen addig kell habosítanunk, amíg kifehéredik, és már jó tartása lesz. Ez akár 10–15 percig is eltarthat. Ha végeztünk a tojással, a porcukor másik felét a puha vajhoz adjuk, beletesszük a vanília kikapart magjait és a finomra reszelt tonkababot (elhagyható). A robotgép segítségével ezt is szépen felhabosítjuk. Miután a krém összes hozzávalóját előkészítettük, a vajkrémet összevegyítjük a tojásos krémmel, végül mehet bele az olvasztott csokoládé is. Ha úgy érezzük, hogy szükséges, ilyenkor még gazdagíthatjuk 1-2 evőkanál kakaóporral is.
4. lépés
A krém 2/3-ad részével betöltjük a lapokat. Én a torta összerakásánál mindig a tortakarikába rétegezem a piskótát és a krémet, így biztosan szép egyenes lesz a végeredmény. Hűtőbe tesszük kb. 30 percre dermedni. Ezután óvatosan leválasztjuk a tortaformát, és körülkenjük a süteményünket a félretett krémmel. Egy kevés cukrozatlan kakaóporral megszórjuk a külsejét (érdemes teaszűrőt használni hozzá). Tetszés szerint tovább díszíthetjük. Tálalás előtt jót tesz még neki legalább 4-5 óra pihenés, hogy a krémben a vaj és a csokoládé vissza tudjon szilárdulni.
Tipp
A csokitorta ízét tovább gazdagíthatjuk narancshéjjal vagy egzotikus fűszerekkel. Ha szívesen kísérletezel más csokitortákkal, akkor készítsd el a Sacher-tortát és a karácsonyi narancsos csokitortát is.