Túrós táska málnával

Hozzávalók

Elkészítés

péksütemény, túrós táska,

Akár azt is mondhatnánk, hogy a túrós táska nyári változata, mazsola helyett friss málnával.

1. lépés
A tejet a cukorral meglangyosítjuk, majd elmorzsoljuk benne a friss élesztőt, és hagyjuk, hogy néhány perc alatt felfusson. Közben egy nagy tálba mérjük a lisztet és a sót, hozzáadjuk a porcukrot, az olvasztott vajat, a tojássárgáját és az élesztős tejet. Ruganyos tésztát dagasztunk belőle, majd letakarva, meleg helyen kelesztjük 45 percig.

2. lépés
A péksütemény töltelékéhez a túrót kikeverjük a krémsajttal, a finomra reszelt citromhéjjal, a vanília kikapart magjaival, a tojássárgájával és a porcukorral.

3. lépés
A túrós táska tésztáját lisztezett munkalapon kb. 3 mm vastagságú téglalappá nyújtjuk, majd felvágjuk 16 egyenlő négyzetre. Mindegyik közepébe teszünk egy nagy evőkanálnyi tölteléket és néhány szem málnát. Két szembe lévő sarkát behajtjuk, majd a maradék kettőt is, úgy, hogy a tetején összecsippentjük a csücsköket. Sütőpapírral bélelt tepsire szedjük, és 20 percig kelesztjük.

4. lépés
A tetejüket megkenjük elhabart tojássárgájával, végül 180 fokra előmelegített sütőben 25–30 perc alatt készre sütjük. (Légkeveréses sütőben 160 fokon 25 percig sütjük.) Porcukorral megszórva tálaljuk a túrós táskát.



Tipp

Gyönyörű és elegáns virágkalácsot is készíthetsz túrós töltelékkel, ami akár egy ünnepi asztal dísze is lehet.

Ha tetszett a recept, ossza meg másokkal is!

Elküldöm

Iratkozzon fel hírlevelünkre a legfrissebb tartalmakért!

Csatlakozzon közösségünkhöz
és kövessen minket más csatornákon is!

Süti beállítások