Viktória-torta

Hozzávalók

Elkészítés

Nagyi Titka Extra finom süteményliszt, Nagyi titka Tönkölybúza finomliszt, torta, Viktória-torta,

Puha, szaftos, vajas piskóta, hófehér tejszínhab és frissen készített eperdzsem: ez a titka ennek a csodálatos tortának.

1. lépés
A piskótához a puha vajat habosra keverjük a porcukorral és a vaníliával, majd egyesével eldolgozzuk benne a tojásokat is. Beleszitáljuk a sütőporral elkevert lisztet, és összedolgozzuk a masszát. Két darab, sütőpapírral bélelt, 20 cm-es átmérőjű tortakarikába szedjük a tésztát, és 175 fokra előmelegített sütőben kb. 25 perc alatt aranyszínűre sütjük. Kivesszük a sütőből, és hagyjuk teljesen kihűlni.

2. lépés
Amíg várunk, elkészítjük az eperdzsemet. Ehhez nagyobb darabokra vágjuk a megtisztított gyümölcsöt, elkeverjük a cukorral és a vaníliával, majd kb. 10 percig főzzük, ameddig szépen besűrűsödik. Ha szeretnénk meggyorsítani a folyamatot, nyugodtan adhatunk a cukorhoz 1 teáskanálnyi pektint vagy dzsemfixet, így még frissebb marad a gyümölcs, hiszen elég lesz neki 2 perc főzés is.

3. lépés
Amikor már a piskótalapok és a lekvár is kihűlt, a hideg tejszínt kevés porcukorral kemény habbá verjük. Következhet a torta összeállítása. Az egyik lapot a tálra helyezzük, vastagon megkenjük lekvárral, rákanalazzuk (vagy habzsákból rányomjuk) a tejszínhabot, végül óvatosan rátesszük a másik piskótalapot is. Porcukorral és friss eperrel díszítve már tálalhatjuk is.



Tipp

Összeállítása után már fogyaszthatjuk is, ennek a tortának nem kell órákat pihennie a hűtőben. Hasonló ízvilágú a gyönyörű epres Charlotte-torta is, azt a receptet is érdemes kipróbálni, és eperszezonban az epres-mascarponés torta is nagy kedvenc lehet.

Ha tetszett a recept, ossza meg másokkal is!

Elküldöm

Iratkozzon fel hírlevelünkre a legfrissebb tartalmakért!

Csatlakozzon közösségünkhöz
és kövessen minket más csatornákon is!